Sixth Form – egy különleges időszak
Az iskolánk két utolsó szorgalmi évének – a 12. és 13. évfolyam – neve Sixth Form. A tanulás ezen kétéves időszaka készít fel az emelt szintű (A-level) vizsgákra. A Sixth Form befejeztével diákjaink egyetemre mennek. A Sixth Form a Queen Ethelburga’s Kollégiumban sokkal több, mint az emelt szintű vizsgákra felkészítő kétéves tanulás. Ez az ideje az ifjúkor és a felnőttkor, az iskola és a felsőoktatás, majd pályafutás közötti híd építésének.
Ez az ideje a helyi közösség dolgaiban való elmélyültebb részvételnek és azon privilégiumok megbecsülése megtanulásának, amiért megdolgoztunk. Ekkor vállalunk újabb szerepeket az iskola életében és a ház tevékenységének szervezésében. Az emelt szintű kurzusok széles választékát kínáljuk, amelyek mindegyike magas fokú elkötelezettséget, az információk felkutatásának hajlandóságát és az adott tárgy iránti őszinte érdeklődést kíván meg.
A diákok általában 4 vagy 5 emelt szintű tárgyra iratkoznak fel. A GCSE-re korábban tanult főtárgyak mellett népszerű választás az üzleti alapismeretek, az előadóművészet, és a BHSAI lovasvizsga I., II., III. és PTT fokozata. Minden diák tanulja az informatika és számítástechnika, a számok és kommunikáció alkalmazása „alapkészség” tárgyakat. A közelmúltban a Sixth Form-ban végzett diákok Cambridge-be és más nagyhírű egyetemre mentek. A Kollégium kapcsolatot tart fenn brit és külföldi egyetemekkel és szinte minden diákunk egyetemre, felsőoktatási kurzusra megy a Sixth Form után.
A Sixth Form diákjaitól kemény munkát várunk el, és biztosítjuk számukra a képzést a fejlett tanulási készségek terén valamint a tananyagokat. Az pályaválasztási tanácsadás órarendben szereplő tárgy, ahol részletesen megbeszélésre kerül az egyetemi szak kiválasztása, az interjú-technikák és az egyetemi felvételi nyomtatványok kitöltése. Bíztatunk minden Sixth Form tanulót, hogy vegyen részt a Fiatal vállalkozók vállalkozásvezetési programjában [Young Enterprise Business Management Scheme] és a Duke of Edinburgh Award versenyeken.
A Sixth Form képzésben résztvevőktől kialakult, határozott felelősségtudatot várunk el, függetlenül attól, hogy a korábbi évfolyamokat a Queen Ethelburga’s Kollégiumban vagy más iskolákban végezték. A Sixth Form kétéves képzését megkezdő diákok fele minden évben Nagy-Britannia és más országok iskoláiból érkezik hozzánk. A Sixth Form képzésünk három ok miatt nőtte ki magát.
Az első az, hogy hagyományosan sikeres módon készítjük fel a diákjainkat és így kitűnő vizsgaeredményeket érnek el, aminek következtében Nagy-Britannia és a világ legjobb egyetemeire mehetnek. A másik ok az, ahogyan kezeljük a diákok ezen korcsoportját, ahogyan törődünk velük. Ifjú felnőttnek tekintjük őket, nem iskolás gyereknek. Ezt ők nagyra értékelik és ennek következtében jól teljesítenek. A harmadik ok a szállás minősége, ami egészen egyszerűen Európában a legjobb. Egyetlen iskola vagy kollégium sem biztosítja azt a kényelmet és minőséget, amit mi.
A Sixth Form képzésre sokkal több jelentkezés érkezik hozzánk az új diákoktól, mint amennyit fogadni tudunk. Elsőbbséget élveznek a korábbi iskolájukban jó tanulmányi eredményt elért diákok.
Felelősség és életkedv
A Sixth Form képzésben résztvevők iskolaidőben választásuk szerinti, sötét színű öltönyt viselnek. A privilégiumaik között van a jól felszerelt fitness terem és a speciális közös helyiség berendezéseinek használata.
Vasárnap reggelente a Sixth Form képzésben résztvevők kihasználhatják az uszoda melletti pihenőterületet reggeli után, a vasárnapi újságok kényelmes átolvasására vagy levélírásra, és szauna, szolárium is rendelkezésre áll a helyszínen.
Egy erős Sixth Form a sikeres iskola névjegye. A Sixth Form diákjaink száma folyamatosan emelkedik.
A Sixth Form lakókörzete kiemelkedő körülményeket biztosít: kombinált hálószoba-dolgozószoba, teafőzési lehetőség, távhívásos telefon, hangpostafiók, hűtőszekrény, hi-fi torony rádióval, magnóval, CD-lejátszóval, időkapcsolós televízió és videó. Ide tartozik még egy jacuzzival felszerelt fürdőszoba, és egy külön tanulószoba önálló Pentiumos multimédia számítógépekkel.
Nagy konyhák és nappalik állnak rendelkezésre, kényelmes székekkel, 20 csatornás műholdas TV-vel és videóval. Újságok és magazinok bőséges választéka folyamatosan megtalálható.
Egy kemény tanulással eltöltött nap után ez a hely tökéletes kikapcsolódást jelent, és ha a nap süt, akkor a Lovasközpontra és a hatalmas területre néző nagy erkély kínál barátságos helyet.
Az iskolán kívül számos színház-, balett-, galéria- és múzeumlátogatás van beütemezve. Más iskolákból gyakran érkeznek látogatók sport-, szociális vagy kulturális eseményekre, illetve a diákjaink mennek hasonló rendezvényekre.
Élettapasztalat, kiegyensúlyozottság és céltudatosság
A tantervünk azt a „pallérozottságot” is nyújtani szándékozik, amelynek oly nagy szerepe van az életben. A szociális ismeretek és a vendéglátás olyan jellemző témák, amelyek a rengeteg társasági eseménnyel együtt minden diáknak kiváló lehetőséget nyújt tanulmányi eredményének javítására. Az iskolai bizottság találkozókat szervez iskolákkal és helyi oktatóbázisokkal, ahová tanárok elkísérik a diákokat, de nem lógnak a nyakukon.
A Queen Ethelburga’s Kollégiumban a Sixth Form a diák iskolai munkájának összegzése, egy különleges időszak, amelyre a régi Ethelburgás diákok szívesen visszaemlékeznek később.